Szeptember. 21. Iskolarádió adása
Kedves Gyerekek! Jó reggelt kívánunk mindenkinek. Itt a sulirádió. Ma szeptember 21-e van, Máté névnapja.
Szeretettel köszöntjük Máté nevű tanulónkat, és azokat is, akik most ünneplik a születésnapjukat.
A Máté Héber eredetű, a Mattitjahu névből, Jelentése: Isten ajándéka. Máté Jézus tanítványa volt. A hagyomány szerint ő az első evangélium szerzője.
A Bibliában Máté a 12 apostol egyike. A legenda szerint amikor az apostolok elhagyták egymást, Máté Etiópiába ment, hogy hirdesse az evangéliumot. Itt azonban a keresztényüldözők elfogták, és mivel hitét nem volt hajlandó megtagadni, halálra kínozták, vértanúhalált halt.
Ma van a magyar dráma napja. 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre : Az ember tragédiája című színművét a Nemzeti Színházban. Ennek tiszteletére minden évben szeptember 21. A magyar dráma napja. Pár idézet ebből a műből:
„Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.”
„A tett halála az okoskodás.”
„A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”
„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.”
zene: Fúriák tánca: https://www.youtube.com/watch?v=lK-iOBm39_Y
Milyen érdekes események történtek szeptember 21-én?
1235 –ben, 785 évvel ezelőtt, Julianus barát és három társa útnak indult, hogy Konstantinápolyon és a Fekete-tengeren át eljussanak Magna Hungaria-ba, a keleti magyarok lakóhelyére.
1792 –ben, 228 évvel ezelőtt, lemondott XVI. Lajos francia király. A Konvent egyhangúlag elhatározza a monarchia megszüntetését, és a királyt trónfosztottnak nyilvánította.
Ugyanezen a napon, 1792 –ben kikiáltották a Francia Köztársaságot.
1846 –ban, 174 évvel ezelőtt Balatonfüreden vízre bocsátották a „Kisfaludy” névre keresztelt gőzhajót, és ezzel kezdetét vette a Balatonon a gőzhajózás.
1892 –ben, 128 évvel ezelőtt bemutatták Milánóban Leoncavallo a „Bajazzók” című operát. Hallgassunk meg egy rövid részletet belőle.
https://www.youtube.com/watch?v=X_p_zRo0Rpk
1930. szeptember 21-én, 90 évvel ezelőtt Johann Ostermeyer feltalálta a vakulámpát, azaz a villanófényt.
1964 –ben, 56 évvel ezelőtt Málta elszakadt Nagy-Britanniától, és kikiáltotta függetlenségét.
1973 –ban, 47 évvel ezelőtt, Nagycenken felavatták a Széchenyi István-emlékmúzeumot.
1991 –ben, 29 évvel ezelőtt, Örményország függetlenné vált a Szovjetuniótól.
Híres emberek, akik szeptember 21-én születtek:
1791 –ben ezen a napon született Gróf Széchenyi István, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója. Széchenyi István a Batthyány-kormány közlekedési minisztere volt. Őt tartották „a legnagyobb magyarnak”. Eszméi és gyakorlati tevékenysége által a modern Magyarország megteremtője volt.
- 1874. szeptember 21-n született– Gustav Holst angol zeneszerző. Leghíresebb műve a Bolygók
1892 –ben ezen a napon született Károlyi Mihályné, (Andrássy Katinka), Károlyi Mihály felesége, a Filmet is készítettek az életéről „A vörös grófnő” címmel.
1928 – szeptember 21-n született Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, A Nemzet Színésze
1934 – ezen a napon született Leonard Cohen kanadai énekes, zeneszerző Hallgassunk meg tőle egy dalrészletet:
https://www.youtube.com/watch?v=sOVqRe_eIRA
1935 –ben ezen a napon született Vekerdy Tamás magyar pszichológus, író. Pár idézet tőle:
Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.
Nem mi használjuk a kütyüinket, hanem azok minket. Úgy élünk, ahogy parancsolnak nekünk.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad - saját világát kitágítja a másik felé.
1955 szeptember 21-én született Szirtes Ági magyar színésznő
Mi lesz a héten?
Holnap Móric, holnapután Tekla napja lesz.
Szept. 23-a az őszi napéjegyenlőség napja, a csillagászati ősz kezdete.
Csütörtökön Gellért, pénteken Kende napja lesz.
zene: Ősz https://www.youtube.com/watch?v=mt1xS71JjY8&list=PLxo2w8TKj4zLsC_1yPWUYBHa7d849QuTG
Iskolai hírek:
Megjelent a Szitakötő őszi száma, amely a félelemmel foglalkozik. Sok érdekes cikk, mese és vers található benne. Keressétek a könyvtárban!
Mindenkinek szép hetet, jó tanulást kívánnak az iskolarádió tagjai!