A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották. Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.

 A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek.

A mai napig legnépszerűbb az a népszokás, hogy Márton napján libát eszünk. Ti ti fogtok ma finom libasültet enni?
A sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.

Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”  Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

 A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria városában, mai elnevezéssel Szombathelyen látta meg a napvilágot 316-ban. A római császár katonájaként szolgáló Márton egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt. 

 Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni.  A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték.

Nincs szebb madár, mint a lúd,

nem kell néki gyalogút,

télen, nyáron mezítláb

Úgy kíméli a csizmát

Réce-ruca vadliba, jöjjenek a lagziba

Kést kanalat hozzanak, hogy éhen ne haljanak

Ha jönnek lesznek, ha hoznak esznek

Ej-haj vadliba, mit ettél a lagziba?

Tekintetes káposztát

méltóságos rántottát